2016.03.22.
19:00

Írta: wferdinand

Mitől professzionális valami?

Heves vitába bonyolódtam egy ismerősömmel. A diskurzus alapját az képezte, hogy szerinte a Garry mint magyar, hangosításra alkalmas hangládákat és eszközöket gyártó vállalat termékei nem professzionálisak, ellenpéldának állítva az AMS-Neve-t ami egy legendás leg-leg stúdióeszköz gyártó cég. Azt hozzá kell tenni, hogy az illető a szakmájában magas szintű tudást és munkaminőséget képvisel, így az általa ismert és használt eszközpark minőségileg a Neve világát képviseli, mintsem a Garry-t. Én magam iskolai hangosítóként Garry hangfalakkal kezdtem, de a mai napig használunk a Hangárban Garry márkájú hangládákat monitorként, igaz már csak szerencsére egyet mint dobmonitor.

Mi a Pro Audio definíciója? Én ezt úgy határoznám meg hogy olyan eszközről beszélünk, amit az adott eszközbe invesztáló személy vagy szervezet azért vásárol, hogy ezzel külső személyek számára állítson elő hangi tartalmat. Lehet szó ezesetben hangosításról, itt az eszközpark a közönség közvetlen szórakoztatására van üzemeltetve. Felvételi illetve broadcast avagy rádiós/televíziós körülmények között a berendezések használatával előállított tartalom közvetett módon jut el a hallgatósághoz, azonban a közönség közös pont. Amennyiben pedig nem állami feladatot ellátó nonprofit szervezetről beszélünk, az eszközparkba történő beruházás jövedelmezési célzatot szolgál.

Tehát egyszerűen arról van szó hogy közönségnek és pénzkeresési célzatból.

Ezért nem különbözik a Garry meg az AMS-Neve eme ismérv szerint. Ha jóskapista a faragott Garry hangszórós motyeszával, a Castone végfokjával, a Behringer keverőjével meg a Jefe mikrofonjaival elmegy hétvégén a bivajbasznádi falunapra Kadlott Karcsit hangosítani zsebbe harmincezerért akkor megvalósul a fenti definíció. Tehát neki Pro Audio eszközei vannak attól függetlenül hogy leizzad mire nagyjából elfogadható hangzást elér.

Gondoljunk csak bele más viszonylatokba. Van nekünk egy "kitűnő" NB1-es labdarúgó bajnokságunk. Ugyebár ez egy profi bajnokság attól függetlenül hogy az itt zajló sportmérkőzések szarok és nézhetetlenek. Tehát az a futballista aki egy héten elmegy 6-8 edzésre meg hétvégén ott ücsörög a padon és netalántán becserélik, mindezt pedig rendszeres havi bérezés ellenében teszi foglalkoztatása körülményeit tekintve ugyanúgy profi sportoló mint Hosszú Katinka aki világversenyeket nyer.

Az eszköz minőségére szerintem másfajta szavakat használunk, mint például fűrészárú, lom, törmelék vagy éppen riderképes, jó, ipari standard. Ettől eltekintve a köznyelvben mondjuk egy jó minőségű eszközre vagy éppen munkára hogy profi, de ez attól még nem definíció értékű dolog.

Az illető szerint egyébként erős túlkapás azon véleményem hogy szerintem a Pro Audio ipar egy nagy vallásháború. De miért is mondom ezt? Az emberek dolgoznak valamilyen eszközökkel amiket többé kevésbé ismernek. Aztán van törekvésük fejlődésre, szeretnének jobb minőségű eszközökkel dolgozni, amiről van benyomásuk ami a saját elképzelésükön és mások tapasztalatain alapszanak. Ahány ember annyi vélemény. És vannak szélsőségek, vannak megrögzött vélemények. Azonban ezek nem mérhető dolgok, persze két különböző kategóriás eszköz között lehet és van is triviális differencia, de a fő viták véleményem szerint a magas minőségű, "triviálisan nem szar" eszközök apró különbségéről szólnak. Mintha azon vitatkoznánk ami az alábbi videóban látszik hogy a 911 GT2 megy jobban vagy a Corvette ZR1, holott 250 km/h sebesség környékén sincsen a kettő között jelentős különbség, tehát bármelyikbe beülve azt mondanád hogy huubazmeg.

Szólj hozzá!

2016.03.21.
14:01

Írta: wferdinand

Írnom kell mindenféle mikrofonról

Naszóval az van hogy vettem két hónapja egy pár Neumann KM184-et. Hogy tisztában legyünk vele ez 1150€-nyi érték. Kondenzátormikrofon, attól a cégtől amely a mikrofonok történetének legmeghatározóbb darabja, a harmincas években csináltak olyat ami ma legenda és nem azért mert abba óbégatott Hitler, az csak egy dolog.

Volt nekik néhány historikus mikrofonjuk indulva a CMV 3-tól. Ott van az U47, amibe Frank Sinatratól kezdve rengeteg sztár énekelt, testvére az U48 ami a Beatles hangzásának meghatározó eleme, tudatos produceri döntés. Ronda nagydarab hengeres valami, egy kondenzátorkapszula ami úgy néz ki hogy egy esztergált kerek rézpogácsa meghatározott furatolással. Ráfeszítve egy baromi vékony műanyag fólia, rá arany gőzölve, közöttük hajszálnyi légrés. Ez most is így van. Anno ezekben a mikrofonokban volt egy elektroncső, egy tucat ellenállás meg egy fél tucat kondi. Na meg egy trafó. Jött később a javított változat az U67, ugyanúgy csővel meg trafóval. Az U67 K67-es kapszulája a legkoppintottabb kapszula a kondenzátormikrofonok világában egészen az 50 dolláros kínai csodáktól az U67-ig vagy az U87-ig ami az U67 szilárd félvezetős vagyis FET-es változata. Anno ezek a mikrofonok jellemzően broadcast avagy műsorszórás/műsorgyártás illetve hangfelvételi környezetben dolgoztak, akárcsak ma. Szóval eljutottunk az U87-ig, mely egy 1967 óta gyártott mikrofon némi változtatással melyet 1986-ban tehát 30 éve a CD lemez miatt eszközöltek, így jobb lett a jel-zaj viszonya. Egy U87Ai-t manapság 2500€ környékén kapunk meg újonnan - csak a miheztartás végett.

A másik ág a kondenzátormikrofonok világában az osztrák AKG vagyis akusztikai- és mozieszközök nevű gyártó. Nekik volt anno a C 12, valami olyasmi felépítésű cucc mint az U47. Aztán utána meg volt a Telefunken néven forgalmazott ELA M 251. Ja amúgy az U47 is először Telefunken felirattal futott. Aztán miután a C12 kikopott jött a C 414, ezt ma is gyártják de jóval több revíziót élt meg mint az U87. sokkal messzebb van kezdeti önmagától mint amaz, Egy C 414 manapság 1000-1200€-t kóstál újonnan. Lakkozott SMD panel, pattintós műanyag kapszula. Gyakorlatilag egy javíthatatlan gönc, ami azért nem rossz mikrofon. Sőt!

Szóval térjünk vissza a klasszikusokra: U47, U67, U47 fet. C 12, ELA M 251. Baromi nagy reneszánszát élik ezek a mikrofonok. Ott van például a Wunder Audio. Ez a cég valami bolond arcé aki használt miksikkel kereskedett aztán jól lemásolta őket fullos minőségben. Állítólag baromi nehéz dolog. Drágák a csövek, bonyolult a transzformátor, az ellenállások meg kondenzátorok minősége se mindegy. Egy Wunder utángyártás 2300€-től indul a legolcsóbb, félvezetős U47 fet-től, és megy olyan 8000€-ig. Drága dolog. Persze nem egyedül vannak, mert a régi mikrofonokat is adják-veszik, kapszula újrafóliázás, alkatrészcserék, persze mind vagyonokért.

Itthon a Wunder Audio-t a HitSpace nevű cég árulja. Megosztó egy kompánia, valaki azt mondja milyen rendesek, van aki rühelli őket. Ők állítólag mindig abban hisznek amit el akarnak adni. Ők úgy vannak vele hogy a középkategória hiába való. Levezetem: Felejtsd el a Golf GTI-t és a hasonló göncöket. A Golf GTI nem autó. Döntsd el hogy mit akarsz, otthon demózgatni? Vegyél egy Suzuki Swiftet, jó lesz a-ból b-be menni, városi csettegőnek. A Golf GTI nem ad élményt. A Golf GTI egy túlárazott drága szar ami úgy is el fog romlani. Ha élményt akarsz vegyél Porsche 911-et, de abból is inkább a Turbo-t ajánljuk. Na az élményautó. Azzal lehet. Ne is gondolj a Golf GTI-re.

Na ilyenek ők az én szememmel. Tök rossz felfogás. Szóval lehet hogy minden mikrofon gönc a Neumann U87 alatt. De az is lehet hogy nem az. Én a másodikban hiszek.

Országúti kerékpáros vagyok, viszonylag képben a termékpalettával. Szóval az U87 valami olyasmi mint egy tisztességes felső-középkategóriás carbon vázas országúti Dura Ace felszereltséggel és valami komoly 1500 gramm körüli alukerékkel, mondjuk Fulcrum Racing Zero. Komoly cucc, de a Touron meg a Giron még nem ezzel tolják. Carbon kerékszettek 2500-3500€ között, a legkönnyebb és legmerevebb vázakkal, persze a szett ezen is Dura Ace, csak lehet hogy a villany verzió. Na ilyesmi a Wunder. Vagyis a Hitspace szemszögéből nézve ez azt jelenti hogy ha nem veszel valamit ami legalább Dura Ace akkor vegyél valami kempingbiciklit. Egy tisztességes aluvázas 105-tel szerelt országútival ne menj edzeni, meg ne indulj vele versenyen.

Az a baj a fenti szemlélettel hogy elfelejtjük honnan indultunk. Elfelejtjük hogy valójában zenét csinálunk, az hogy az érzelmek átadása a fontos. Az egész egy hiábavaló maszturbációvá degradálódik. Elemezzük a szart ahelyett hogy örülnénk hogy zenélhetünk.

Onnan indultunk hogy vettem egy pár Neumann KM 184-et. A különbség a fent említett összes mikrofon és ez között hogy azok nagymembránosak. Ez azt jelenti hogy nagyjából 1 inch méretű membránfelületről beszélünk, az én mikrofonjaim meg kismembránosak, tehát 1/2" körüli az a membrán. A KM184 egy standard darab, egy igazi "Swiss Army Knife", nem lehet vele mellényúlni, alkalmas dob overhead, cintányér, mindennemű akusztikus hangszer mikrofonozására. A KM184-nek szép, természetes, tiszta selymes hangja van. Tudom használni bármire, tehát vehetek fel vele metal dobolást, jazzdobolást, mikrofonozhatok vele zongorát, kórust. Tudom használni A/B, ORTF, X/Y, NOS stereo beállításban. A lehetőségek határtalanok.

Illetve csak majdnem. Énekelni könnyűzenei környezetben nagymembrános mikrofonba "szerencsés". Ezt szoktuk meg, erre alapszik a műfaj. Mert a hagyományok itt fontosak. Szóval kell tartanom egyvalami nagymembrános mikrofont amivel éneket veszek fel főleg, persze nem csak arra használható. Az ár csak az egyik probléma, mert máshogy szól azért két mikrofon.

A történet onnan indult hogy kéne valamit vegyek. Nálam a dolog legteteje egy vadonat új U87Ai. 2500€. Pár lemezt megcsinálhatok, meg pár bulit lehangosíthatok mire ennyi pénzt megkeresek. Nem valószínű hogy ilyenem lesz. Van a következő szint, nekem szimpatikus cucc, mégpedig a Neumann TLM 67 1800€-ért. Ez gyakorlatilag az U67 modern értelmezése. A kapszula ugyanaz mint az U67/U87, a ház is, a szolgáltatások is. Viszont ez trafótlan, a TLM jelentése hogy transzformátor nélküli mikrofon. Az elektronikája a cső viselkedését modellezi elvileg. Egyesek szerint egy gönc. Tudjátok, HitSpace. Van aki azt mondja hogy csalódott lennék és a végén lenne egy U87esem. AKG C 414-em na az nem lesz. Már csak azért sem mert ugyanannyiba kerül egy Neumann TLM 107, melyet a gyártó a "next step"-ként jellemez. Tudjátok: 47-67-87-107. Ez egy modern mikrofon. Ugyanúgy SMD mint a mai C 414-ek, viszont én Neumannos vagyok.

Persze vannak a használt alternatívák: vintage U87 használtan. 1100€. Meg jó eséllyel egy jelentős felújítás. Egy kapszula újramembránozás. Ellenállások, kondik cseréje. Szóval annyira nem is éri meg. Másik vintage opció az AKG C 414 EB. Ez még trafós, és ebbe még rendes kapszula van nem az a modern gönc. Valószínűleg némileg olcsóbb lenne, viszont ugyanaz az út. Nem akarok én ennyit szopni mire mikrofonom lesz.

Van egy csávó aki Noise Lab Project néven csinál mikrofonokat. Olyasmi jellegű dolgok ezek mint a Wunder csak jóval olcsóbbak. Szóval 2-300 ezer forintért kapnék jó mikrofont. Persze nem tudom mennyire eladhatóak ha úgy lenne. Azán van az új mikrofonok között a legolcsóbb alternatíva, a számomra szimpatikus orosz gyártó az Oktava. Tőlük szóba jöhetne az MK-102 és az MK-519. Kitaláljátok minek a koppintása a kapszula? Persze hogy K67 figyel bennük. A thomann-nál ez 230 és 330€. Ami viszont zavar a történetben hogy rubelben ez 11000 és 13000 úgy nagyjából. Szóval zavar az árak közti arány. Ha a ruszkiktól vásárolnék az bizonytalan: szállítási idő, nyelvi nehézségek, vám, áfa. Pedig önmagában tök olcsó lenne.

Van most egy mikrofonom, egy Hitec Audio Fat One. Szintén K67, valami Schoeps utánzat elektronikával. Egy Karaszek nevű ember megtuningolta, most ismét nála van. Viszont egyre kevésbé hiszek a dologban. Ez mégis csak egy 80€-s mikrofon, ne várjunk csodákat. Énekeltünk bele lemezt, végülis szólt, meg szerintem annyira nem rossz mint amennyire mondják. Helyette kéne igazából valami. De mi?

Szólj hozzá!

2013.12.11.
22:27

Írta: wferdinand

Meg vagyok lőve...

Nos, hol is kezdjem? Adott egy Samsung Galaxy S II. Körülbelül február vége óra van nálam, akkor vettem használtan. Előtte volt egy BlackBerry Curve 8520-am, melyet imádtam, rajongtam érte. Mint szűk értelemben vett telefon, ma se tudnék szebbet álmodni. Olyan telefonálási hatékonyságot tudtam vele produkálni, amiről érintőképernyőn álmodni se lehet. Leváltásának oka a mobilnet volt: berakták a vállalati csomagba, viszont BB-n kellett volna mellé BIS a teljes körü internethasználathoz, ami a telefonszámla végösszegének megduplázását jelentette volna. Lett tehát az S II.

Akkoriban még nem volt piacon az S4, az S III jelentette a csúcsot, jó ára volt az S II-nek. Eredendően nem szántam túl sokat a dologra, 25-30 ezer környékén akartam Galaxy S-t, S Plust, Desire HD-t, vagy valami hasonlót venni, de rábeszéltek hogy rakjak még hozzá még egyszer ennyit mert úgy jobban járok. Az S II-t egyébként 60 ezerért vettem. Nagyjából 70-ért lett volna iPhone 4, ami közel egy évvel régebbi modell. Egyik barátomnak lett is volna egy eladó, csak az T-Mobile-os volt, én meg Telenoros vagyok, pedig tőle megvettem volna.

Nincsenek a telefonnal kapcsolatban nagy igényeim. A BB-s időszakban nagyjából volt egy Opera Mini meg korábban Nimbuzz majd IMO Messenger a telefonon, ami a Facebook Chatet illetve a Windows Live Messengert szolgáltatta, meg egy külső e-mail kliens, Facebook és ennyi.

A S II-vel változtak a dolgok, de nyilván egész más jellegű szoftverellátásról beszélhetünk. A vesszőparipa a Viber lett ami csaknem teljesen kiváltotta az SMS-t, emellett Facebook, Messenger, természetesen GMail. Emellett ott van a PowerAMP, ami hajlamos lejátszani az Apple Loseless valamint aac formátumú zenéim is, tehát nem kell konvertálgatni, de mindennapos az Index olvasó és a Zseblámpa használata is, valamint a térképet is gyakran használom.

Az Android mint rendszer az utóbbi időben rengeteget tanult az iPhonetól, illetve rengeteg ettől független fejlesztés is belekerült. Ezek mellett Az Android rendszernek rengeteg olyan strukturális problémája van, aminek a gondolatától körülbelül a falnak megyek. Szerintem alapvető probléma, hogy a telefon gyártója is belenyúl a szoftverbe, valamint az adott szolgáltató is, ha az szolgáltatófüggő telefon. Sőt, országonként is lezajlik ez a folyamat. Emiatt a hivatalos szoftverfrissítésre igen sokat kell várni, az meg egészen más dolog, hogy egy bizonyos készüléket mennyire illetve meddig támogatnak.

Elég régóta használom már az S II-t. Kisebb gondok mindig voltak a különböző alkalmazásokkal, újra kellett kétnaponta indítani, meg ilyenek. Aztán júniusban volt a nagy érvágás, mikor is letört valami a panelről, ami miatt nem lehetett feltölteni a telefont. Elment 20 ezer forint a javításra. Ekkor fordult meg először a fejemben, hogy el kéne adni, aztán nem lett belőle semmi.

Teltek a hónapok, novemberben pedig felkerült az XWMS1 jelölésű NEE régiós ROM a telefonra. Mielőtt felraktam, próbáltam megtudni, hogy miben jobb, de sajnos sikertelenül. Mivel az előző ROM rootolva lett, ami miatt nem éreztem komfortosan magam, így lecseréltem. A felhasználói igényeim eddigre már kiforrottak, így maximálisan a kezemhez tudtam faragni a felületet illetve a beállításokat.

Egy idő után úgy tűnt, hogy atom stabil ez a ROM verzió. Semmi fagyás, lagg, újraindítani is alig kellett. Míg nem ma minden egy csapásra tönkrement amiben hittem. Jött egy hívás amit nem tudtam felvenni. Fenn maradt a billentyűzet, a Home gombos hívásfelvételre se reagált. Visszahívtam az illetőt, majd nem tudtam lerakni a hívást. Később jött még egy telefon, ismételten képtelen voltam felvenni, hiába altattam majd oldottam fel a kijelzőt, nem történt semmi. Ekkor "izomból" kinyomtam a telefont. Elsőre nem akart bekapcsolni, ekkor kikaptam az akkut. Másodikra elindult, ekkor már SIM nélkül, igen hosszú idő alatt. Aztán visszaraktam a SIMet, amit a nap folyamán legalább fél tucatszor "dobott el", és kellett újraindítani a telefont. Időközben meg is hirdettem eladásra. Aztán később kivettem a SIM-et és visszaraktam ekkor megjavult, azóta működik.

Leginkább az zavar, hogy a telefon ilyen szinten képtelen ellátni az alapvető feladatát. Amúgy is teljesen rosszul vagyok, amikor valaki olyasvalakit kell felhívnom aki nincsen benn a telefonkönyvben, mert nem hatékony és sokszor rosszabb megtalálni az illetőt a telefonkönyvben, mint amilyen sebességgel anno a BlackBerrymen fel tudtam hívni az illetőt. Ez a fajta működés mindenen túl tesz, amit ma tapasztaltam.

Ha választanom kell, igen nehéz feladatom van. Android fronton 2 telefon jöhet szóba: Nexus 4 illetve Nexus 5. A frissítési rendszer hasonló, mint ahogy mondjuk az iPhone esetében. Nem nyúl bele senki a szoftverbe, gyári Google a cucc. Emellett az ára is teljesen jó, valamint a 2GB RAM is kielégítő. Mindezek ellenére bizalmat vesztett nálam az Android mint rendszer.

Opcióként felmerülhet a Windows Phone, nagyon jó áron kínál jó alternatívát a Nokia Lumia 520 személyében, viszont ami ehhez képest tényleges előre lépést mutat az a Lumia 920. 820-ig bezárólag 800x480 a felbontás, viszont én még egyszer nem akarok ilyen felbontású telefont, kivéve igen jó áron, amit az 520 tud biztosítani. Ellenben annak az akkuja nem a legjobb. Az S II-nél kevés volt az 1650 mAh gyári akku, akkor az 1430 mAh hogy szolgáljon? Továbbá a másik aggály az, hogy ha asztali fronton lecseréltem a Windowst MACre, akkor telefonban saját magam szemen köpése lenne Windowsos telefont venni.

Mivel a BlackBerrymet igen szerettem, joggal felmerült a kérdés hogy vegyek ismételten BB-t. A Z10-et használtan kulturált árban meg lehetne venni, a QWERTZ-es Q10 viszont jócskán túl van árazva, emellett nyomkodtam is a rendszert és nem voltam tőle eldurranva. Nincs rá Viber, én pedig nem vagyok hajlandó napi szinten használt szoftverek szintjén Androidról portolt appot használni.

A MAC-ek mellé ésszerű döntés lenne az iPhone. Két dolog zavar, meg egy másik egy kicsit. Talán nem meglepő, de az áráért nem vagyok oda: még mindig 60-70-ért lehetne 4-est kapni mint az év elején, amin már balhés az iOS7. A 4S se lenne optimális választás 90 ezer körül, ősszel megint csak itt lenne rá az iOS8, amivel úgy járna mint a 4 az iOS7-tel. A másik dolog, hogy a 3.5" nagyon kicsi. Rettenetesen. Ebből adódóan lenne jó választás az 5, viszont 120-130 ezer forint komoly pénz egy használt telefonért, egy zsír új Nexus 5 ára. A bónusz ami még nagyon hiányozna, az pedig a Swype billentyűzet, mely nagyot dob a gépelési hatékonyságon.

Szóval enyhén szólva meg vagyok lőve. Vannak alternatívák, de egyik sem kompromisszummentes. Legegyszerűbb az lenne ha egy Lumia 520-at vennék, ez kijönne az S II eladásából. következő kategória a Nexus 4 valamint az iPhone 4, ezért már 60-70-et kéne leszurkolni, vagy pedig a duplájáért lehetne venni használt iPhone 5-öt vagy pedig egy zsír új Nexus 4-et. Szóval igen nehéz dolgom van úgy gondolom.

Szólj hozzá!

2013.03.15.
15:35

Írta: wferdinand

Volt egyszer egy BlackBerrym

A telefon sok ember számára nagyon intim dolog. Bizalmas információkat tárol benne az ember: üzleti dolgoktól kezdve a legszemélyesebb dolgokig. Vele van mindig, gyakran még együtt is alszik vele, de legalábbis az ágy mellett van. A technika fejlődése az egyszerű zsebre tehető maroktelefont először csak multimédiás eszközzé tette, majd "okossá" vált, és mára már talán a legfontosabb információs és szociális kapcsolati eszközünkké lett.

Első okostelefonom egy Nokia E51 volt, melyet az üzleti érzés miatt választottam. Volt benne WiFi, és leginkább emiatt lett szoros a kapcsolatunk. Ekkor még a Windows Live Messenger (továbbiakban WLM) korszakot éltük, gyakran chateltem rajta T9-el. Egyébként rengeteg hibája volt, és második évéhez közeledve úgy láttam hogy csere-érett.

2011 márciusát írtuk, a Nokia még bízott az azóta már elbukott Symbian sikerében, melyet még egyszer nem választottam volna, a Windows Phone telefonok nem voltak elterjedve, az Apple telefonjait pedig aranyárban mérték akkor is. Ekkor az Android még serdült, de sejthető volt, hogy sikerre van ítélve.8520.jpg

Két opció állt fenn: A kiváló ár/érték aránnyal rendelkező, ám de nem túl minőségi ZTE Blade és a BlackBerry Curve 8520. Sokaknál befutó lett volna az érintőképernyő, de a sok chat miatt a QWERTZ billentyűzet logikusabb választásnak ígérkezett. Utána néztem, hogy van-e rá WLM és még 1-2 alkalmazás, és indulhatott is a beszerzési projekt.

Aztán az első hideg zuhany a megvétel napjának estéjén ért, mikor telepítettem a WLM-t, és kiderült, hogy nem megy BIS szolgáltatás nélkül! Ekkor lett telepítve a Nimbuzz, és a probléma megoldva.

Vonzott a BlackBerry egyedisége és prémium érzete, amit egy középkategóriás "droid" nem tudott volna megadni. A billentyűzet pedig verhetetlennek bizonyult. Nem kellett anno több a boldogsághoz, mint a két betüszó: WLAN és QWERTZ, az érintőképernyő és a 3G pedig egy csöppet sem hiányzott, büszke voltam rá, hogy BlackBerry-s voltam.

Más logikájú rendszer volt. A telefonkönyve véleményem szerint világbajnok. Szeretem itt a rendet, ezért mindenki vezetéknév-keresztnév formában van mentve. Gyors hívást majdnem mindegyik gombra lehetett rakni, de aki nem volt beállítva, azt is pillanatok alatt fel lehetett hívni. Elkezdtem valakit begépelni és már hívtam is. Mindegy hogy az vezetéknév, keresztnév vagy vállalat, még ha a nevek tagjainak kezdőbetűit beírtam szóközzel elválasztva, úgy is megtalálta. Mérete is eltalált: kézbe illő, pont jó vastagságú és formájú. Bírta a strapát, nem tört össze ha leesett, mint egy iPhone 4. A billentyűzeten azonnal lehetett érezni, hogyha az ember mellényúlt, mivel térbeli elemeket és nem egy síkot tapogatott az ember.

Aztán jött ez a mobiladó, és nagyvállalati előfizetőként azt mondták a Telenornál, hogy ezt is ki kell fizetnünk, cserébe kapunk 500MB mobilinternetet. Nyilván ha már van, akkor kihasználja az ember...és itt kezdődtek a kompromisszumok: mobilnettel csak és kizárólag az Opera böngésző volt hajlandó működni. Ez így teljesen normális, lévén ez egy BIS/BES szolgáltatáshoz tervezett telefon. Igen ám, de az 1000 forintos előfizetési díj mellé a 2100 forintos BIS erős túlzás.

Nem volt más választás, mint telefont cserélni. Apple felhasználó lévén logikus választásnak ígérkezett volna egy iPhone, de méret-, strapabíróság-, és árbeli problémák miatt el lett felejtve. Lett helyette egy Samsung Galaxy S II. Immár "teljes mellszélességgel" használom a mobilinternetet: Viber és a Facebook Messenger, GMail, hírolvasók, egyebek. Az igényeim most már ki vannak elégítve, az újdonság varázsa is elmúlt, és kezdem kiismerni a negatívumokat és a kompromisszumokat. Ami biztos: bejött, amire számítottam. Mint szűk értelemben vett telefon, a BlackBerry verhetetlen. Azt hiszem nem lesz még egy olyan telefonom, amit ennyire fogok szeretni...

Szólj hozzá!

2013.02.15.
22:24

Írta: wferdinand

Én, a bor, meg a gasztro

Nagyapám mintegy negyven éve foglalkozik a saját kis borával. Valamikor 350 négyszögölön termelt meg harminc hektót, de már csak a kis ház körüli kétszázat műveli öregségének minden nehézsége és problémája mellett a Kohlenberg-dűlőben, ez számára "A Birtok". Szemlélete hogy a "petőházi napfény" vagyis a cukor által oda javítja borát, ahova akarja. Sopronban mi más teremne "szőlővesszein", mint kékfrankos. No meg valamennyi fehér megenni. Az ő általa készített bor volt az első, ami számomra gyerekként a bort jelentette, kategóriák nélkül, amennyire egy kisgyerek tudhatja. Hál'istennek első boros élményeim nem az ő borához kötődnek, a mai napig nem mertem megkóstolni, őszintén szólva félek is tőle, meg nem is kínálgatja.

Ami azt illeti, elkényeztettek. Korán elváltak a szüleim, aztán a nagymamák mindig a kedvemre tettek. Finnyás lettem, és beszűkült, mármint kajailag. Rántott hús, avagy a "snicli" az "isten". Természetesen csirkemellből vagy karajból, mert a "rágós-inyes-porcos-bőrös-cuppogós" hús a halálom, ha megérzem, kiesik a számból! Na jó, azért mást is megeszek. Például pörköltet. Kár, hogy a mama ritkán csinálja marhából, mert abból egyébként jobb. De például bírom az olasz kajákat. Na ez a mamánál megáll pizzából meg a bolognai spagettiből, amire trappistát reszel. Ebben az országban mindenre trappista megy, pedig olyan íztelen sajt. De csinálhatna mondjuk tortellinit, ha tudná, hogy az mi. Aztán nagy kedvenc a csokoládé. Na az jöhet minden mennyiségben!

Első boros emlékeim Weningerhez köthető. Még az első szériás Sopron 2007 meg a Frettner, az is 2006 vagy 2007, merlot, syrah, kékfrankos, barrique. Na ez hagyta az első komoly nyomot bennem. Viszonylag hamar kialakult, hogy a vörös kell nekem, meg persze a rozé. Egyszerűen fehérből nem sok minden megy le. Az első fehér ami igazán ízlett, az Töltl Szepi barátunk Pinot Blancja, de életem legjobb fehérje az gb Blanc. Vörösből nagyjából minden jöhet, kivéve a Zweigeltet, mert azt az osztrákokkal ellentétben én nem bírom. Persze inkább azok a vörösek jöjjenek amiben van anyag, érzem a töménységét a számban, azt hogy nem vízzel van dolgom, hanem valami olyannal amiben van valami. Ezt ugyebár testesnek hívják, de nem feltétlenül szeretem ezt a kifejezést. De a legfontosabb kitétel, hogy száraz legyen, mert az édes nem megy le. Egyszerűen nem bírom meginni az édeset!

Az átlaghoz képest azért sokat láttam. Volt már 1-2 borvacsora az életemben, nagyrészt az Erhardéknél. Szóval láttam gasztronómiát felsőfokon. Sok érdekeset ettem, például gnocchit. De amikor előkerült valami kacsacomb, akkor azt már más ette az én tányéromról is. Szóval van az a dolog, mikor jó kajákhoz jó borokat társítanak, és teljes a harmónia. Nálam meg "ütközés" van, mert kajában nem azt szeretem amik az általam leginkább kedvelt borokhoz illene, és visszafelé is.

Pedig lehettem volna sommelier. Biztos jókat is főznék úgy hobbiból, mondjuk akkor, ha sokkal többféle ételt kedvelnék, mint amennyit egyébként kedvelek. Egyébként tojásrántottát már egész jól tudok csinálni, és a borsot semmi pénzért ki nem hagynám belőle. De azért a bor szeretete megmarad. A saját intervallumomban próbálok széleskörű ismereteket gyűjteni, és habár számomra nincs meg a borban egy tucat másik dologra utaló íz és illatjegy mint egyeseknek, mégis hiszem, hogy ha leírom vagy elmesélem, akkor azzal mások is gazdagodnak. Szerintem a bor lényege az élmény. Minden olyan pozitívum, amit a környezetéből képes kiváltani a fogyasztása. Ha nem nyújt élményt, akkor minek tennénk borok közt különbséget? Minek adnánk egy palack borért 2-5-8000 forintot? Akkor elég lenne egyféle, amiből megihatnánk naponta kétszer két decit kétszer, csak úgy víz helyett, hogy valami íze is legyen. Pont mint nagyapám, és a bora...

Szólj hozzá!

2013.02.09.
22:38

Írta: wferdinand

Borok a Tescoból

090450.jpgMúlt hét végén az itthon lévő borokat nézegetve arra jutottam, hogy elfogytak a "csak úgy hétköznap este kinyitható palackok". A Tescos Carignan élménye után felbátorodva nézegettem a népszerű hiper polcain a Selected by Tesco cimkés palackokat - sűrű googlezés közepette. Végülis két, egy híján 1200 forintos palackkal indultam a kassza irányába.

simply Chianti 2011 - Selectred by Tesco

Már a neve is egyszerűségre utal. Nem ígér túl sokat, de ezen az áron ne is várjunk csodát, viszont ha szerencsénk van, akkor egy hangulatos beszélgetés fényét emelni fogja eme nedű. A címke alapján egyébként Sangiovese, Canaiolo és Colorino szőlőkből készült házasítással van dolgunk. Felbontás után a legelső dolog ami szembetűnt, hogy a dugó igen kiváló minőségű.

Színre szinte már narancssárgásan bíbor, illatra is már könnyedséget sugároz. Kortyolva belőle leginkább a cseresznyét juttatja eszembe. Ízre is nagyon egyszerű, semmi komplexség. Savai, tanninja se akarnak bántani.  Jól iható bor, tudja az árát.

Côtes du Rhône Villages Reserve 2009 - Selected by Tesco

cotes.JPGMás jellegű bor, mint a Chiantink, az inkább egy könnyedebb tétel, ez pedig egy klasszikusabb darab. Ezt a címkéje is sugallja. Délkelet Franciaországból származik, Lyon környékéről. Alapanyaga Syrah és Grenache, mely burgundi palackba került. Dugója viszont műanyag, amit egy kicsit furcsállok.

Pohárba töltve színe sötét, fekete szederre emlékeztet, megforgatva pedig mély, határozott vörös színe van. Illatában nem érzem túl határozottnak, igazából nem árad belőle semmi túlzottan jellegzetes. Kóstolva közepesen testesnek mondanám, ízében sem komplex, egy picit talán túlzó barikkal. Mégis jó fogyasztani, más bántó nincs benne, nem túloznak sem savai, sem a tannin, és a 13.5%-os alkohol is köszöni szépen, pont jól megvan. A korty a szájat hosszan betölti, talán túlzottan is, mert kívánom minden korty után a vizet. Az árát mindenképpen megéri, de inkább fogyasztanám egy jó, vörös húsból készült ebéd vagy vacsora mellé.

Szólj hozzá!

2013.02.09.
10:38

Írta: wferdinand

Mostan színes tintákról álmodom...

Még alsósként kezdődött az egész, mármint viszonyom a töltőtollakkal. Apámnál találkoztam először velük, de hogy mi tetszett meg bennük igazán, már nem tudom. Aztán nekem is lett töltőtollam. Sok volt belőle, de egyik sem volt igazán drága darab. Aztán az első komoly darabot - egy Parker Frontier acélt - Mallorcán vásároltuk, talán 16 voltam. Onnantól kezdve az olcsó "vacakok" kiszorultak a készletből. Annak idején sikerült szereznem egy Parker tintaadagolót a jobbik fajtából, és onnantól kezdve üveges tintával írtam. Először természetesen Parker volt a tinta is. Aztán felfedeztem, hogy a közepes tintát jobbra lehet cserélni, így szereztem be egy üveg J.Herbin Bleu Pervenche és egy üveg Diamine Sapphire Blue-t a New Century sorozatból. Vonzott a világoskék Herbin, kilógott a sorból, talán ez tetszett benne leginkább, meg a könnyedsége. Mellé természetesen kellett egy "rendes" kék is, a változatosság meg a rend kedvéért. Aztán körülbelül két évre rá Milánóban került beszerzésre a soron következő: egy Parker I.M. Premium. Ez sajnos egyszer leesett a postán, de szerencsére rajta volt a kupak, viszont nem tökéletes annak kattanása már. Időközben lett egy harmadik Parkerem, ez valami régebbi modell, még a 2000 előtti logos, de én újonnan kaptam, nem tudom apám honnan szedte. Ez kicsit fura szerkezet: mániám a tintaadagoló légtelenítése, de ez a toll ezt nem szereti - ha túlságosan felküldöm belé a tintát, akkor utána a tolltartóban képes megfolyni, és kerülhet elő a zsepi. Azóta kaptam még egyet: díszdobozos Parker, olyan Vector szerű, de nem az. Arany hegye van, és viszonylag "drága". Ő most a dobozában figyel, nincs annyi színű tintám. meg akkora tolltartóm. A Sapphire Blueből még jelenleg is van, ez egészült ki egy J.Herbin Violette Pensée-vel és egy Diamine Deep Magentával, szintén a New Century szériából. Ezek a színek kilógnak a sorból. A korlátoltak minden bizonnyal homoszexuális értékeket gondolhatnak mögé, de én nem félek a színektől. Szerintem hibás minden olyan felfogás, miszerint egy színt bármelyik nemhez kéne sorolni. Töltőtollal írni jó. A golyóstolltól csak a kezem fárad, egyszerűen kemény vele írni. Emellett a töltőtoll fegyelmez is, enélkül sokkal rondábban írnék. Számomra fontos, hogy mivel írok, nem tudom hogy másoknak miért jó 100 forintos Signettával vagy valami reklámkacattal írni. Bár az írás lassan kikopik az életünkből a számítógép miatt, én mégis szeretek kézzel írni.

Szólj hozzá!

2013.02.03.
21:15

Írta: wferdinand

Jandl Cabernet Franc Kräftner-dűlő 2006

Aki borvidéken él, és szorosabb kapcsolata van a borral, annak minden bizonnyal van legalább egy-két borász barátja. Fontos ez az intimebb jellegű kapcsolat, hiszen így tudja a fogyasztó, hogy milyen ember, aki a bort megtermelte, így szívesebben fogyasztja italát, mintha csak leemelte volna a hiper polcáról.

A Jandl családdal régi a barátság: Arnit és a bátyját még annak idején apám tanította síelni. Apjuk, Kálmán hosszú évtizedek óta foglalkozik szőlővel és borral, mondhatni a kisujjában van a dolog. Ezt a tudást adja már jó ideje át kisebbik fiának, a fent említett Arnoldnak, így működik a fertőrákosi családi gazdaság.

Ha viccesen 81f6a59c98a9f25af2bdabf3d91584ec.pngakarnánk megfogalmazni a dolgot, akkor a Jandl Borászat nálunk az "udvari beszállító". Családi eseményeken vagy ajándéknak - tehát hogy ha biztosra akar menni az ember - akkor egyértelműen az ő boraikat választom, de például nyáron a Shiraz Roséjuk kartonszámra fogyott nálunk.

Ezen Cabernet Franc az évjáratból való utolsó palackok egyike volt: csak nekem csak most kategória, és egyébként pedig első termés a tőkén.Színét tekintve közepesen sötét, bíboros fényű. Illatéban picit csípős, pikáns hatást kölcsönöz. A korty lágy, de mégis elteríti a szájat: érett meggy mellett egy kis fűszerességet éreztem. Lekerekedett savak, harmónikus alkohol és tannin jellemzi. Sajnos nem volt egészen tökéletes - a garaton egy pici zavaró utóízt érezni - viszont hosszan betölti a szájat.

Szólj hozzá!

2012.12.19.
21:55

Írta: wferdinand

Ezer venezuelai szimfóniája

Rajongásom Gustavo Dudamel iránt azóta áll fenn, mióta láttam őt vezényelni a Művészetek Palotájában. A harmincas évei elején járó venezuelai karmester úgy tartom messze kiemelkedik kortársai közül, fiatal kora ellenére a nagy öregekkel egy lap alá lehet őt venni. A venezuelai El Sistema rendszer által kinevelt kiválóság két helyen irányítja a szakmai munkát: otthon a Simón Bolívar Symphony Orchestra, leánykori nevén Simón Bolívar Youth Orchestra of Venezuela főzeneigazgatója 1999 óta, valamint 2009-től ugyanezt a posztot tölti be a Los Angeles-i filharmonikusoknál.

Gustavo talán legkedvesebb zeneszerzője, druszája, Gustav Mahler. Ennek egyik oka, hogy Gustavo első komoly szimfónikus műve - amit 16 évesen vezényelt - Mahler első szimfóniája, aki nem írt sokat a legnépszerűbb nagyzenekari műnemből, csupán csak kilenc és felet, ugyanis a tizedik befejezése előtt megboldogult. Ennek a különös kapcsolatnak a gyümölcse a "The Mahler Project". Számokban: 9 szimfónia, 5 hét, 2 zenekar, 1 karmester. Bővebben Gustavo két zenekarával január 13. és február 18. között előadta Gustav 9 szimfóniáját - egyiket egyik zenekarával, másikat a másikkal. A csattanót pedig a nyolcadik szimfónia szolgáltatta, mely adta magát, hogy Gustavo két zenekarát egyesítse, valamint Los Angeles jelentősebb kórusainak - szám szerint 16-nak - szereplésére is igényt tartott. Így adták elő az ezrek szimfóniáját február 4.-én, majd fináléként február 18.-án Gustavo szülőhazájának fővárosában, Caracasban ismét, ahol Venezuela legkiválóbb fiatalok alkotta kórusait egyesítve hozták létre az 1400 fős szereplőgárdát - melyben egyébként 400 gyerek is részt vett. Ezt az előadást élő közvetítés kísérte, és természetesen DVD-n is kiadták. Ugye ki lehet találni: ezen DVD kiadvány adta blogbejegyzésem ürügyét.

0734884.jpg

Amikor közel 300 zenész játszik, és bő 1100 ember énekel, az semmihez sem hasonlítható. Már a látványuk sem akármi, de amikor megszólal, és ezer ajak zengi: "Veni, veni creator spiritus" akkor borzongok a gyönyörtől. Ahogy Gustavo mondja, ez nem egy szimfonikus mű, melyben kórus is szerepel. Ez egy kórusmű, melyet szimfonikus zenekar egészít ki. Az énekesek és a zenészek mennyisége pedig olyan dinamikai nagyságrendet teremt, melyre semmilyen más produkció nem képes. A mai zene legnagyobb "vesztese" a dinamika, manapság elfelejtették, hogy ha nincs piano, akkor bizony nincsen forte, sőt fortissimo sem, ahogyan ha nincsenek az ember életében mélypontok, nem tudja értékelni a sikereket sem.

A mű felépítése egyébként szintén rendhagyó: ezúttal négy tétel helyett két részből áll. Míg első rész címe Veni Creator Spiritus, mely értelemszerűen latinul szólal meg, addig a második rész már németül csendül, ugyanis Goethe Faustjának zárójelenetére készült. További érdekesség, hogy a kórus három részre van bontva: két különálló vegyeskar és egy gyermekkar részére van komponálva a mű. További kuriózum, hogy van egy elkülönített fúvós szekció, mely a színpadon kívül kapott helyet: ők a mű egy bizonyos részében játszanak.

IMG-20120218-00312.jpg

Az előadás színvonala egyébként kiemelkedő: úgy gondolom, hogy sikerült kihozni a maximumot a produkcióból. A Los Angeles-i együttest egyébként is világszinten az első tízbe sorolják, de véleményem szerint a Simón Bolívar Symphony Orchestra is a világ elitjébe tartozik. A nyolc szólóénekes: három szoprán, két alt, egy tenor, egy bariton valamint egy basszus is kitűnőre teljesít. Nekem a személyes kedvencem közülük az orosz basszista Alexander Vinogradov, valamiért az ő orgánuma fogott meg leginkább.

De ami ezúttal a lényeg, az a kórus. Valami egészen bámulatos, ahogyan ezek a fiatalok énekelnek. A mennyiség teltté és kerekké teszi a hangzást: a érvényesül a tömeg ereje, és szinte egy emberként szólal meg az egész kórus. Hallgatva őket az ember azt érzi, hogy ezek a fiatalok büszkék rá, hogy ott vannak és egy ilyen produkcióban szerepelhetnek Gustavo vezényletével. Ez egyébként leginkább a gyerekekről tükröződik: kihúzzák magukat, büszkék rá hogy énekelnek, és büszkék arra hogy Venezuelaiak. Mert a közös cél egységbe kovácsolja őket, melyhez hozzájön a nemzeti öntudat. Felemelő látni, de ugyanakkor mély szomorúsággal tölt el, hogy Venezuelában megvalósítottak valami hasonlót, ami annak idején Kodály Zoltán álmaiban fogant...

Szólj hozzá!

2012.12.18.
15:08

Írta: wferdinand

"Alkalmi" nagyágyú: Konyári Sessio 2009

Néhány hete egy nagyon közeli jó barátom családi eseményén vettünk részt, az ebéd pedig Domokos barátom választása alapján közeli La Guna étteremben volt. Betérvén a helyre kellemes, hangulatos környezet fogadott. A borhűtőt sikerült tökéletes elhelyezni, ugyanis szemben foglalt helyet a bejárattal, így mint borhívőt azonnal magához vonzott. Végignézve a hűtő azonnal szem elé eső részén: Szekszárd, Villány, Villány, Balatonboglár, Villány, Eger. Nagy bánatomra Sopron kimaradt a jóból: a mi kis borvidékünk úgy látszik nem menő a fővárosban.

IMG_0652.JPG

A dolgok egyenlőre eddig jutottak, már ami a bort illeti. Már a levest fogyasztottuk, mikor úgy gondoltam hogy megvitatom Domokos barátommal a bor kérdését, így közösen is szemügyre vettük a borhűtő tartalmát. Mivel Domi ilyen kérdésben bízik bennem, így a döntés az enyém volt. Borlapot szándékosan nem kértem, inkább szerény ismereteimre és érzelmeimre bíztam a választást. Ami pedig a fő tényező volt a döntés során, az pedig hogy a Villányi borok "kultuszát" túldimenzionáltnak és valamelyest sznobnak tartom, így ha választhatok, inkább kerülöm a Villányból származó borok fogyasztását. Vida és Bolyki alapvetően azért nem került szóba, mert még se hír, se pedig fogyasztás útján nem szereztem eddig ismereteket róluk, viszont Konyáriékhoz fűz egyfajta szimpátia, úgyhogy innentől kezdve már egyenesben voltunk: megrendeltük a bort, és kértem a dekantálását.

IMG_0721.JPG

A poharat kezembe véve és orromat beledugván azonnal feltűnt a nedű gazdag, tartalmas illatanyaga. Kortyolva belőle simul a szájban, a viszonylag magas, 14.5%-os alkoholtartalma mellől sem a savak sem pedig a tannin nem lóg ki, a barrique is pont annyi, amennyinek lennie kell. Tippre valami savanykás bogyós gyümölcsre asszociáltam, valamint a korty végén étcsokoládéra. Nem célom az öndicséret, de úgy gondolom hogy igen jó volt a szimat, a bor nem csak nálam aratott sikert.

Utánajárva a dolgoknak kiderült, hogy a a Bordeux-i Challenge Du Vin ezüstérmes boráról van szó, ami úgy gondolom nem kis elismerés. A Konyári Sessio a korábbi évjáratokban tisztán Merlotból készült, de ezen évjáratban kapott egy kis Cabernet Francot is házastársként. Az étteremben 12.500 forintért mérték palackját, borkereskedésekben is 7-8000 forintért mérik, de jelenleg pont akciós a bortársaságnál, így már 5990 forint kifizetése után magunkévá tehetjük. Böngészve az internetet egyébként rátaláltam a Borbíróság idén áprilisi Konyári borvacsorájának bor- és ételsorára, ahol a Sessiot kakaós csigával párosítottak, mely belga étcsokoládé krémmel volt megspékelve. És tényleg...

Szólj hozzá! · 1 trackback

süti beállítások módosítása