Talán onnan kéne kezdeni, hogy jelenleg húsz éves vagyok, és érdekelnek a borok (is). Mivel már törvényesen is ihatok egy ideje, gyakorlom a tevékenységet. Szoktam vásárolni borokat, általában ezer-kétezer forintos kategóriából, megalapozott gyanúval mindig azt mondtam, hogy általában ezer forint alatt nincs normális palackos bor.

Aztán szépen lassan összegyűlt három ilyen gyengébb tétel, innen onnan ajándékba. Alapvetően azt vallom, hogy amit én sem innék meg szívesen, olyat ajándékba se adnék. A kettő paraméterből adódott, hogy ki kéne próbálni, hogy jogos-e a hisztim, mikor ezeket a borokat lefikázom akár a különböző hyper-szuper marketekben, akár ezeknek reklámpapperjain. Tehát a kóstolás mellett döntöttem.

Első tétel egy Californiai bor volt, bizonyos Baywood cég Ruby Cabernetje. Az évjáratra nem emlékszem, talán 2007 vagy 2008, de tulajdonképpen teljesen mindegy. Tehát a szituáció valahogy úgy nézett ki, hogy palack bont - kicsit tölt - kóstol - gondolkodik - kóstol - gondolkodik. Ezek után a borospalack 180 fokos fordulatot tett meg természetesen a mosogató lefolyója fölött. Szerintem nem kell ezt kommentálni, egyszerűen ennyit ért ez a palack, kár volt ideszállítani az óceánon át.

Ezek után természetesen elővettem egy másik palack bort, mert ha már arról van szó hogy iszunk, akkor igyunk. Ez egy villányi Merlot volt, természetesen nem a Vylyan, nem Bock Józsibácsi vagy Gere Tamás pincéjéből, hanem valami nagyüzemi cuccos. Az évjáratra pontosan nem emlékszem, nagyjából 2009 lehetett. Ezt a palackot is kibontottam, majd töltöttem. Ez már iható volt, amellett hogy azt éreztem hogy nagyon vékony, nincs egyensúly, és zavaró mellékízek is jelen voltak, de fogyasztható lőrének bizonyult. Nyilvánvalóan nem fogyott el aznap, nem volt olyan húzása, pedig anyám is besegített. Így hát ugrott a palackba a vákuumzár, és várta a holnapot.

Bizonyára sokaknak ismerős az érzés mikor az embernek van otthon megbontva egy fél üveg kiváló bora, és egész nap várja már az estét, hogy az autót letéve újra ihasson a nedűből. Na ez nem az. Este semmi kedvem nem volt inni. Egyszerűen nem kellett! Aztán másnap már arra való tekintettel, hogy ne nézzem már egy hétig, folytattam amit elkezdtem. Szépen lassan (inkább lassan, mint szépen) fogyott a délmagyarországi tőkéken termett nedű, de a vége volt a legkeservesebb. Ekkor jött az ötlet, hogy legyen belőle fröccs, majd a hosszúlépés következett - természetesen ugyanazt a pohárban lévő bormennyiséget tovább hígítva. Csúnya vége lett, mert a pohár tartalma kiöntésre került. De ami a legvadabb, hogy az ásványvizet sajnáltam!

Pár nappal később jött a harmadik palack, egy Lidl-s berkekből származó Balatonboglári Cabernet Sauvignon, emlékeim szerint 2009-es, melyet a Balatonboglári borgazdaság állított elő. Ennek kivételesen tudom a hozzávetőleges árát, mely 600 forint környékén van. De a legszörnyűbb az egészben, hogy az áruház reklámkampányában fel mertek kérni (természetesen jó pénzért) egy sommeliert, hogy pontozza le az általuk árult, kivétel nélkül 1000 forint alatti bort, ahol körülbelül ilyen 83-85 pontot kapott a 100-ból. Ehhez képest Pálffy István 100 legjobb magyar bor című könyveiben fantasztikus borok szerepeltek ebben a ponttartományban.

Palackbontás és kóstolás után iható bornak bizonyult eme termék, de messze rosszabb az általam eddig kóstolt Cabernet Sauvignonokhoz képest. Nagyjából két pohárral fogyott belőle, majd éjszakára természetesen megkapta a vákuumzárat.

Másnap vásároltam egy-két apróságot az Intersparban, ahol az idő jelentős részét az italosztályon szoktam eltölteni, és általában el is csábulok. Most éppen az egri Gróf Buttler borászat olcsóbb szériájának 2007es Cabernet Sauvignon és Merlot alapú házasítása, az akkor éppen akcióban lévő gb Cuveé követelt véráldozatot a pénztárcámtól, melynek palackjáért éppen ekkor 1790 helyett 990 forintért lehetett hozzájutni.

Hazaérvén természetesen előkerült a csodálatos balatoni. Ugrott a vákuumzár a palackból, fordult párat a "szőlőlé" a pohárban, majd a kóstolás a következőt hozta ki belőlem: a francba, én BORT akarok inni!!! Azzal a mozdulattal nyílott a gb Cuveé csavarzárja, és töltöttem. Fantasztikus extázist hozott a kóstolás: VÉGRE BOR! És ez mindent elmondott a Boglári csodáról, értékelhetnek ahogy akarnak!

A családban eléggé negatív kritikát váltott ki már az, hogy az első palack ment a lefolyóba. Anyám azt mondta, hogy lehet hogy neki ízlett volna, nagyapám azzal érvelt, hogy ásványvizet ízesíteni jó lett volna. Ekkor esett le az, hogy oda kellett volna neki adni azt a palack bort. Ugyanis néha szoktak jönni hozzájuk vendégségben különböző kertből és egyéb helyekből ismerős öregasszonyok, a mama "barátnői". Ilyenkor a papa mindig nagyon kitesz magáért, és előadja a kitűnő házigazdát, hatalmas marketinget tudott volna csinálni az öreglányoknak abból, hogy Californiai bort szolgál fel nekik. Azok meg bólogattak volna rendületlenül.

Visszatérve a tesztre azt kell mondjam, hogy a célját elérte. Minden a várakozásaim szerint alakult, ugyanis egyik tétel sem váltotta meg a világot, többé-kevésbé hozták azt, amiért ezeket a palackokat vásárolják: legyen valami boríze és butítson. Ezek után mint kényes ízlésű borkedvelő úgy gondolom, hogy némi jogalappal szidom ezeket a tételeket, mint a kóstolásuk előtt.