Nagyapám mintegy negyven éve foglalkozik a saját kis borával. Valamikor 350 négyszögölön termelt meg harminc hektót, de már csak a kis ház körüli kétszázat műveli öregségének minden nehézsége és problémája mellett a Kohlenberg-dűlőben, ez számára "A Birtok". Szemlélete hogy a "petőházi napfény" vagyis a cukor által oda javítja borát, ahova akarja. Sopronban mi más teremne "szőlővesszein", mint kékfrankos. No meg valamennyi fehér megenni. Az ő általa készített bor volt az első, ami számomra gyerekként a bort jelentette, kategóriák nélkül, amennyire egy kisgyerek tudhatja. Hál'istennek első boros élményeim nem az ő borához kötődnek, a mai napig nem mertem megkóstolni, őszintén szólva félek is tőle, meg nem is kínálgatja.
Ami azt illeti, elkényeztettek. Korán elváltak a szüleim, aztán a nagymamák mindig a kedvemre tettek. Finnyás lettem, és beszűkült, mármint kajailag. Rántott hús, avagy a "snicli" az "isten". Természetesen csirkemellből vagy karajból, mert a "rágós-inyes-porcos-bőrös-cuppogós" hús a halálom, ha megérzem, kiesik a számból! Na jó, azért mást is megeszek. Például pörköltet. Kár, hogy a mama ritkán csinálja marhából, mert abból egyébként jobb. De például bírom az olasz kajákat. Na ez a mamánál megáll pizzából meg a bolognai spagettiből, amire trappistát reszel. Ebben az országban mindenre trappista megy, pedig olyan íztelen sajt. De csinálhatna mondjuk tortellinit, ha tudná, hogy az mi. Aztán nagy kedvenc a csokoládé. Na az jöhet minden mennyiségben!
Első boros emlékeim Weningerhez köthető. Még az első szériás Sopron 2007 meg a Frettner, az is 2006 vagy 2007, merlot, syrah, kékfrankos, barrique. Na ez hagyta az első komoly nyomot bennem. Viszonylag hamar kialakult, hogy a vörös kell nekem, meg persze a rozé. Egyszerűen fehérből nem sok minden megy le. Az első fehér ami igazán ízlett, az Töltl Szepi barátunk Pinot Blancja, de életem legjobb fehérje az gb Blanc. Vörösből nagyjából minden jöhet, kivéve a Zweigeltet, mert azt az osztrákokkal ellentétben én nem bírom. Persze inkább azok a vörösek jöjjenek amiben van anyag, érzem a töménységét a számban, azt hogy nem vízzel van dolgom, hanem valami olyannal amiben van valami. Ezt ugyebár testesnek hívják, de nem feltétlenül szeretem ezt a kifejezést. De a legfontosabb kitétel, hogy száraz legyen, mert az édes nem megy le. Egyszerűen nem bírom meginni az édeset!
Az átlaghoz képest azért sokat láttam. Volt már 1-2 borvacsora az életemben, nagyrészt az Erhardéknél. Szóval láttam gasztronómiát felsőfokon. Sok érdekeset ettem, például gnocchit. De amikor előkerült valami kacsacomb, akkor azt már más ette az én tányéromról is. Szóval van az a dolog, mikor jó kajákhoz jó borokat társítanak, és teljes a harmónia. Nálam meg "ütközés" van, mert kajában nem azt szeretem amik az általam leginkább kedvelt borokhoz illene, és visszafelé is.
Pedig lehettem volna sommelier. Biztos jókat is főznék úgy hobbiból, mondjuk akkor, ha sokkal többféle ételt kedvelnék, mint amennyit egyébként kedvelek. Egyébként tojásrántottát már egész jól tudok csinálni, és a borsot semmi pénzért ki nem hagynám belőle. De azért a bor szeretete megmarad. A saját intervallumomban próbálok széleskörű ismereteket gyűjteni, és habár számomra nincs meg a borban egy tucat másik dologra utaló íz és illatjegy mint egyeseknek, mégis hiszem, hogy ha leírom vagy elmesélem, akkor azzal mások is gazdagodnak. Szerintem a bor lényege az élmény. Minden olyan pozitívum, amit a környezetéből képes kiváltani a fogyasztása. Ha nem nyújt élményt, akkor minek tennénk borok közt különbséget? Minek adnánk egy palack borért 2-5-8000 forintot? Akkor elég lenne egyféle, amiből megihatnánk naponta kétszer két decit kétszer, csak úgy víz helyett, hogy valami íze is legyen. Pont mint nagyapám, és a bora...
