Rajongásom Gustavo Dudamel iránt azóta áll fenn, mióta láttam őt vezényelni a Művészetek Palotájában. A harmincas évei elején járó venezuelai karmester úgy tartom messze kiemelkedik kortársai közül, fiatal kora ellenére a nagy öregekkel egy lap alá lehet őt venni. A venezuelai El Sistema rendszer által kinevelt kiválóság két helyen irányítja a szakmai munkát: otthon a Simón Bolívar Symphony Orchestra, leánykori nevén Simón Bolívar Youth Orchestra of Venezuela főzeneigazgatója 1999 óta, valamint 2009-től ugyanezt a posztot tölti be a Los Angeles-i filharmonikusoknál.
Gustavo talán legkedvesebb zeneszerzője, druszája, Gustav Mahler. Ennek egyik oka, hogy Gustavo első komoly szimfónikus műve - amit 16 évesen vezényelt - Mahler első szimfóniája, aki nem írt sokat a legnépszerűbb nagyzenekari műnemből, csupán csak kilenc és felet, ugyanis a tizedik befejezése előtt megboldogult. Ennek a különös kapcsolatnak a gyümölcse a "The Mahler Project". Számokban: 9 szimfónia, 5 hét, 2 zenekar, 1 karmester. Bővebben Gustavo két zenekarával január 13. és február 18. között előadta Gustav 9 szimfóniáját - egyiket egyik zenekarával, másikat a másikkal. A csattanót pedig a nyolcadik szimfónia szolgáltatta, mely adta magát, hogy Gustavo két zenekarát egyesítse, valamint Los Angeles jelentősebb kórusainak - szám szerint 16-nak - szereplésére is igényt tartott. Így adták elő az ezrek szimfóniáját február 4.-én, majd fináléként február 18.-án Gustavo szülőhazájának fővárosában, Caracasban ismét, ahol Venezuela legkiválóbb fiatalok alkotta kórusait egyesítve hozták létre az 1400 fős szereplőgárdát - melyben egyébként 400 gyerek is részt vett. Ezt az előadást élő közvetítés kísérte, és természetesen DVD-n is kiadták. Ugye ki lehet találni: ezen DVD kiadvány adta blogbejegyzésem ürügyét.
Amikor közel 300 zenész játszik, és bő 1100 ember énekel, az semmihez sem hasonlítható. Már a látványuk sem akármi, de amikor megszólal, és ezer ajak zengi: "Veni, veni creator spiritus" akkor borzongok a gyönyörtől. Ahogy Gustavo mondja, ez nem egy szimfonikus mű, melyben kórus is szerepel. Ez egy kórusmű, melyet szimfonikus zenekar egészít ki. Az énekesek és a zenészek mennyisége pedig olyan dinamikai nagyságrendet teremt, melyre semmilyen más produkció nem képes. A mai zene legnagyobb "vesztese" a dinamika, manapság elfelejtették, hogy ha nincs piano, akkor bizony nincsen forte, sőt fortissimo sem, ahogyan ha nincsenek az ember életében mélypontok, nem tudja értékelni a sikereket sem.
A mű felépítése egyébként szintén rendhagyó: ezúttal négy tétel helyett két részből áll. Míg első rész címe Veni Creator Spiritus, mely értelemszerűen latinul szólal meg, addig a második rész már németül csendül, ugyanis Goethe Faustjának zárójelenetére készült. További érdekesség, hogy a kórus három részre van bontva: két különálló vegyeskar és egy gyermekkar részére van komponálva a mű. További kuriózum, hogy van egy elkülönített fúvós szekció, mely a színpadon kívül kapott helyet: ők a mű egy bizonyos részében játszanak.
Az előadás színvonala egyébként kiemelkedő: úgy gondolom, hogy sikerült kihozni a maximumot a produkcióból. A Los Angeles-i együttest egyébként is világszinten az első tízbe sorolják, de véleményem szerint a Simón Bolívar Symphony Orchestra is a világ elitjébe tartozik. A nyolc szólóénekes: három szoprán, két alt, egy tenor, egy bariton valamint egy basszus is kitűnőre teljesít. Nekem a személyes kedvencem közülük az orosz basszista Alexander Vinogradov, valamiért az ő orgánuma fogott meg leginkább.
De ami ezúttal a lényeg, az a kórus. Valami egészen bámulatos, ahogyan ezek a fiatalok énekelnek. A mennyiség teltté és kerekké teszi a hangzást: a érvényesül a tömeg ereje, és szinte egy emberként szólal meg az egész kórus. Hallgatva őket az ember azt érzi, hogy ezek a fiatalok büszkék rá, hogy ott vannak és egy ilyen produkcióban szerepelhetnek Gustavo vezényletével. Ez egyébként leginkább a gyerekekről tükröződik: kihúzzák magukat, büszkék rá hogy énekelnek, és büszkék arra hogy Venezuelaiak. Mert a közös cél egységbe kovácsolja őket, melyhez hozzájön a nemzeti öntudat. Felemelő látni, de ugyanakkor mély szomorúsággal tölt el, hogy Venezuelában megvalósítottak valami hasonlót, ami annak idején Kodály Zoltán álmaiban fogant...
