2012.11.22.
12:05

Írta: wferdinand

Mi lesz veled, kultúra?

A tudatos zenefogyasztás már általános iskola felső tagozatában kialakult nálam. Apám fúvószenész, trombita és szárnykürtjátékos, nála mindig minőségi zene szólt tudatos választás alapján. Rádió, és legfőképpen az átlagos háttérzenét játszó kereskedelmi rádiók sosem voltak terítéken. Ennek hatására nyolc évesen én is megkezdtem zenei tanulmányaimat a helyi zeneiskolában, ahol az előzetes tervekkel ellentétben - miszerint belőlem is trombitás lesz - saját szabad akaratomból a hegedűt választottam. Ezt később harsonára, majd dobra váltottam. Dobolni apám gyerekkori barátja és egykori zenésztársa, Misi tanított. Neki köszönhető, hogy kapcsolatba kerültem a jazzel, a folyamatot akkor a tőle kölcsönkapott Pat Metheny Group DVD, a Speaking of Now Live indította el, terelve engem az akkoriban általam hallgatott rocktól és metáltól a jazz irányába. Ekkor még elemi iskolába jártam, és talán kijelenthetem, hogy olyan zenéket hallgattam amit senki más a korombeliek közül, és talán nem túlzás azt állítani hogy a kulturális igényszintem az iskola tanulói közül kiemelkedett.

Teltek az évek, és a középiskola végére elkezdtem rátalálni a klasszikus zenére. A fő mérföldkövet a Los Angeles-i Filharmónikusok 2011. február 2.-i Művészetek Palotájában tartott koncertje jelentette, amit az azóta nagy kedvencé vált Gustavo Dudamel vezényelt. Innentől egy új időszámítás kezdődött nálam, mely odáig vezetett, hogy ősztől visszairatkoztam a zeneiskolába hegedülni. Jelenleg az általam hallgatott zenék nagy többségét a klasszikus zene és a jazz teszi ki, igyekszem a lehetőségekhez képest minél több élő koncertre is ellátogatni, és az autóban is rendszeresen a Bartók rádió szól.

A bejegyzés megírására való késztetést is egy ilyen kulturális esemény látogatása során éreztem, mégpedig a tegnapi (2012. november 21.-i) Filharmónia bérletes hangverseny hallgatása során. A koncertet a Savaria Szimfónikus Zenekar adta Dénes István vezényletével, ahol Giuseppe Verdi és Richard Wagner operáiból hangzottak el részletek Borsos Edith, a Kolozsvári Magyar Opera szopránjának közreműködésével.

Dénes István karmester a darabok között kommentálta a művek körülményeit, továbbá egyfajta összehasonlítással is élt a két zeneszerzőre vonatkozólag. Ez a megnyilvánulás számomra szimpátiát váltott ki iránta, akárcsak az, hogy taps közben nem hajlongott önelégülten a karmesteri dobogón, hanem beállt a zenészek közé. A zenekar igen kiváló hangminőséggel szólalt meg, egy összepróbált és részletesen átgondolt produkciót hallhatott a közönség, melyet Borsos Edith énekhangja koronázott meg. A Művésznő kivételes hangorgánumáról és dinamizmusáról tett tanúbizonyságot. A koncertprogram összeállítása is dicséretre méltó, sikerült a két mester operamunkásságát kitűnően összefoglalni, melyek alapján a hallgatóságnak kedve támadhat egy Verdi vagy egy Wagner operát egészében megtekinteni is.

Ennek ellenére a koncertet beárnyékolta valami. Ez pedig nem az, hogy a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ Liszt termének akusztikája mennyire minősíthetetlen, és tulajdonképpen véleményem szerint alkalmatlan ilyen jellegű események megrendezésére. Ez a tény azonban a produkció művészi minőségének hála nem tudta elrontani a koncertélményt.

Van ennél egy sokkal drámaibb tény, mely inkább a kulturális jövőnkre van kihatással. Mégpedig, hogy a közönség nagyságrendileg kétharmada hatvan és a halál között jár valahol. Ezzel önmagában semmiféle probléma nincs, de ha belegondolunk, hogy öt, tíz vagy akár tizenöt év múlva a koncertközönségnek ez a része betegség vagy halál miatt nem lesz majd ott ezeken a rendezvényeken akkor ki fogja képzeni a hangversenyközönség magját? Az a 60-80 főnyi középkorúnak tekinthető zeneszerető, meg az a maradék egy tucat, aki jelenleg fiatalságának éveit tapossa?

A probléma tehát az, hogy nincs utánpótlás. Súlyosbítja a helyzetet az, hogy egyetlen egy zeneiskolai tanárt nem láttam a közönség soraiban, pedig a nagy részét legalább arcról ismerem. Egy zeneiskolának valahol feladata lenne, hogy ezen hangversenyek közönségének utánpótlását kinevelje. De ha a zeneiskolai tanulók ilyen példát látnak maguk előtt tanáraiktól, akkor mire számítsunk? Aztán az átlag középiskolásra meg gondolni sem illik ilyen téren, ezekben a körökben a színházbérletek vásárlása zömmel abból a megfontolásból történik, hogy évi 4 alkalommal 3-4 tanóráról legálisan el lehessen lógni - ami önmagában is dráma - akkor nem sok reményt érezhetünk.

Sajnos azt kell mondjam, hogy a helyzet vészjósló, és meggyőződésem hogy a kultúra többi színterén is hasonlóan rossz a helyzet. Ha ez így folytatódik, akkor előbb vagy utóbb érdeklődés hiányában elfogynak a hangversenyek, színházi előadások, a galériák szépen lassan bezárnak. A kultúránk sajnos hanyatlásnak indult, az okokat nem firtatom, de apámat idézve: "Nagy bajok vannak!"

Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://bolondos.blog.hu/api/trackback/id/tr784919599

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi lesz veled, kultúra? 2012.11.22. 13:06:01

Ha ez így folytatódik, akkor előbb vagy utóbb érdeklődés hiányában elfogynak a hangversenyek, színházi előadások, a galériák szépen lassan bezárnak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása